A Magyar Máltai Szeretet Szolgálat Győrzámolyi Csoportja, ezen a néven 5 éve működik és csak Győrzámolyon.
Korábban is működtünk Szigetközi Máltai Csoport néven 4 évig , és a környező szigetközi falvakkal társulva.
Ez az új felállás sokkal jobb mert így aktuálisan csak győrzámolyi családokra , s az itt élő emberek családi és anyagi körülményeinek és egészségügyi állapotának megfelelő programot éves tervet állítunk össze minden évben.
Jelenleg 11 csoporttagunk van. Akik mind ,nagyon aktívak, segítőkészek, emberszeretők, tettre készek. A csoportba belépés önkéntes volt. S igyekszünk ezt mindig mint elvet is szem előtt tartani. Aki valamelyik program alkalmával elfoglalt a családjával, vagy a munkahelyén azt megértjük, elfogadjuk, s a csoport más tagjai helyettesítik.
Szerencsére a tagság összetétele vegyes 1 fő férfi is van köztünk, aki nagy segítség a gyakorlatias szemléletével a sok hölgy között. Az is a csoportunk előnyére válik, hogy legtöbben Győrzámolyon dolgozunk, de különböző munkahelyen. Iskola, óvoda, önkormányzat, egészségügy, szociális terület, egyéni vállalkozók. Így ebből olyan szinten profitálunk, hogy mindenki beteszi a közösbe a saját ismereteit, tapasztalatait, ismeretségi körét.
Persze, hogy együtt többek vagyunk. Meg több helyről kapunk információkat a falu rászoruló lakósairól.
Általános fő feladatainknak tekintjük, a betegek, idősek, sérültek, fogyatékkal élő emberek, szegény sorsú emberek, egyedül élő idősek, sok gyerekes családok, egy szülös családok életének segítését, életkörülményeinek jobbá tételét. Ha valamelyik családban, fiatal szülő elhalálozott mindig adtunk anyagi és természetbeni segítséget is. Sőt a komoly súlyos betegségben szenvedőket is igyekszünk adományokkal, gyógyszer, tisztálkodási szerekkel, egészségügyi segédeszközzel segíteni, vagy pénzzel is. Még temetési költségeknél is volt már rá példa, hogy segítettünk.
Minden évben szükséges éves tervet készítenünk, amely mentén a munkánkat szervezzük. Minden évben a fő bevételi forrásunk a Jótékonysági bál, amelynek bevételét a falu rászoruló lakósaira fordítjuk, időnként önkormányzati képviselők is utalnak tiszteletdíjukból a csoport számára, amit ezúton is megköszönünk. Szerencsére egyre többen tudnak létünkről, s egyre gyakrabban ajánlanak fel ágyneműt, takarókat, akár bútorokat, vagy háztartási gépeket, ruhaneműt is. Mi szívesen fogadjuk ezeket is és mindig megkeressük ezek új gazdáját. Persze ilyenkor időpont egyeztetés szükséges, a tárolás miatt.
Éves tervünket mindig úgy készítjük, hogy a falu minden rászoruló csoportja segítve legyen valamelyik programunkban. Meg arra is törekszünk, hogy aktuálisan arra az adott évre a legmegfelelőbb programokat keressük meg a csoport fizikai körülményei figyelembe vételével meg a támogatott emberek ismeretének megfelelően. A csoporttagok lelki harmóniájának, szinten tartására is legalább egy programot szoktunk évente tervezni.
2019 éves terv Győrzámolyi Máltai Csoport.
1.Jótékonysági farsangi bál szervezés. 2018-as év terveinek, programok értékeléseinek elkészítése.(január , február)
2.Jótékonysági Farsangi bál. 2019 03.02. 2019 es éves terv elkészítése. Egy család segélyezése szülő halála miatt.(március)
3.Javasolt program a csoporttagoknak a Húsvéti Bibliai felolvasáson részt venni. Régiós lelki gyakorlaton részvétel legalább két küldöttel (április)
4.Családi nyaralások szervezése a Balatonra rászorulóknak.(május)
5.Két Győrzámolyi család nyaraltatása Zánkán.(július.)
6.Egy több gyerekes nagycsalád nyaraltatása Zánkán.(Augusztus)
7.Lelki feltöltődést szolgáló délután csoporttagoknak, Pannonhalmán. Kézműves vásár, szabadtéri fúvós koncert, közös sütizés ,mise hallgatás.(szeptember)
8.Családi délután fogyatékkal élő győrzámolyi embereknek, s családjuknak. Melegétel főzés, süteménysütés, közös éneklés hangszer kísérettel. Csemege csomagok átadása. Közös beszélgetés a családok gondjairól.(október)
9.Hidegélelem osztás kb. 60 családnak községünkben.(december)
10.Melegétel főzés és kihordás a település legrászorulóibbainak az év végi ünnepek előtt (december)
11.Közös beszélgetés a helyi csoporttagok és a móvári csoporttagokkal a 2019 év elért eredményeiről, programok tapasztalatairól.
Tagok: Bognárné Kotecki Ibolya, Csuti Szilvia, Horváth Edit, Márkusné Anikó, Némethné Szécshenyi Amália, Némethné Csete Mónika, Rippert Sándor, Rippert Sándorné (lelki vezető), Schreinerné Krokker Judit, Siposné Bélyi Margit, Majorné Szabó Bernadett (csoportvezető)