2023. tavaszán egy baráti beszélgetésen derült fény rá, hogy többen is kötődünk így vagy úgy a kosárlabda sportághoz. Voltak, akik magasabb szinten játszottak, és voltak, akik hobbi szinten a játék örömét kiaknázva pattogtatták a labdát korábbi éveikben. A közös mindannyiunkban az volt, hogy miért ne folytatnánk a rendszeres testmozgást, kosarazást immáron helyi szinten szervezett körülmények között. Így kezdődött egy kisebb helyi mag számára a győrzámolyi sportcsarnokban a történetünk. Ahogy az lenni szokott ilyen kis településeken, hamar híre ment ennek és egyre többen csatlakoztak a hétköznap esti mozgáshoz.
Több, mint egy év után néhány edzőtársammal közösen megfogalmazódott bennünk egy vízió a helyi sportélet fejlesztésével kapcsolatosan, amely az iskolás korú gyerekek mozgásfejlesztését és játékos egészségre nevelését foglalta magában. Több éves országos edzői tapasztalattal a hátunk mögött életre hívtuk a „Labdázz velünk!” programot, amely 1-4. osztályos általános iskolás gyermekek számára nyújt mozgáslehetőséget hetente kettő alkalommal kettő korosztályban a község sportcsarnokában. Az edzések során a kisgyermekek megismerkedhetnek a labdázás örömeivel, fejlesztik koordinációs képességeiket és új mozgásformákat sajátíthatnak el.
Ahhoz, hogy szervezett keretek között tudjuk biztosítani az erőforrásokat a programhoz, 2024. őszén bejegyzésre került a Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület, mely egy 100 %-ban helyi alapítású, önfenntartó sportegyesület. A szükséges anyagi források az önkormányzat, szülők, vállalkozások támogatásával biztosított. Jelenleg több, mint 50 gyermek és felnőtt kosárlabdázik heti rendszerességgel Győrzámolyon, akiknek a számát az elkövetkező időszakban bővíteni szeretnénk újabb korcsoportok bevonásával a megnövekedett érdeklődésnek köszönhetően.
2025 évtől kezdődően az egyesület a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének tagja és csatlakozott az országos „Kosárpalánta” programhoz. Ennek keretein belül a gyerekek regionális sorversenyes jamboreekon vehetnek részt, ahol találkozhatnak más sportegyesület tagjaival, összemérhetik tudásukat és játszhatnak egy jót társaikkal. Ezen felül tervezünk évente pünkösdi saját szervezésű jamboreet és „Kosaras Karácsonyt” szervezni a családoknak, ezzel is hozzájárulva szervezetünk közösségépítő missziójához. Az első sikeres karácsonyi összejövetelünkön 2024 decemberében kis ajándékokkal, bemutatkozással és szülő gyermek kosármeccsel vártuk barátainkat. Szolgáltatásainkat tekintve bővülnénk a táboroztatás, egészséges életmódra nevelés és a speciális mozgás elakadások kezelése terén újabb és újabb szakemberek bevonásával.
Gyere és ismerkedj meg velünk!
dr. Vajda Balázs
elnök